Pántolás régen és most. Pántolás betonkoszorú helyett…

Pántolás vagy vonóvas alatt az építészet, a falakba az építés során, vagy utólag, felújításnál a falakba épített szál-vas erősítést ért. Lehet látható, részlegesen vagy teljesen rejtett kivitelű. 

Minden nyílászáró kialakításnál, a nyílászáró felett valamilyen záróelemet kell alkalmazni, ami a nyílászáró feletti tömeget, súlyt megtartja. A nyílászáró feletti áthidaló lehet egyenes vagy íves formájú. Egyenes lehet pl. : fagerenda, betongerenda; íves lehet pl.: téglából vagy kőből épített boltív. A boltív az egyenes gerendával ellentétben, azáltal, hogy íves, oldalra feszítő, nyomó, toló erőt fejt ki a felette lévő súly aranyában.

Ferde erő összetevői: a1 - vízszintes erő, a2 - függőleges erő

Ferde erő összetevői: a1 – vízszintes erő, a2 – függőleges erő

Viszont a boltív sokkal több terhet tud hordozni, mint az egyenes áthidalás. Abból a tényből adódóan, hogy az ív oldalra nyomóerőt fejt ki, ezt a nyomóerőt kompenzálni kell. A román kori építészetnél a nyílászáró feletti ívre terhelődő súlyt a nyílászáró melletti falak tömege kompenzálta.  Lásd román-kori templomok, ahol hatalmas faltömegeket kicsiny kis szűk ablakok osztottak meg. A pántot, vonóvasat még nem alkalmazó időszakokban a falakat a tető s a cserepezés súlya is fogta össze. Ennek ellenére pl. az olasz lakótorony építési hullám már alkalmazta a falakba rejtetten épített vonóvasat, melyet a falak élein, sarkain jól látható, fura, “kilógó vasak” mutatnak.

Az építészetben a pántolás használatának másik kiemelkedő fejlődési hulláma az Ottomán birodalomból indult el. A török építészetben vitték az egyik legmagasabb szintre a boltívek építését, és használatát. Egyre több ívet használtak, egyre kevesebb oldalirányú támasztó fal-tömeggel, s légiessé kezdett válni az építészet. Megoldást kellett találni a boltívek oldalirányú nyomásának a megtartására, ellensúlyozására.

A vasmegmunkálás fejlődésével, kovács malmok elterjedésével, általánosan hozzáférhetőek voltak, hosszú egyenes idomvasak. Így vált lehetővé, hogy a boltív szétfeszítő erejét pántolással, vonóvassal ellensúlyozzák. Ennek egyik legkiemelkedőbb példája a Mór-katalán építészet, ezen belül is egy gyöngyszem, Alhambra, ahol máig fennmaradt a falakban részlegesen látható, részlegesen rejtetten beépített pántolások. A vaspántokat a vasbeton szerkezetek őseinek tekinthetjük. A fémmegmunkálás egyre általánosabbá váló gépesítése, henger-üzemek építése által egyre elterjedtebb lett a pántolás használata kúriák, kastélyok, középületek, templomok építésénél is. Sok esetben a vidéki kovácsok – mivel a patkóvas volt az egyik legkönnyebben hozzáférhető alapanyag – patkóvasból készítették a pántolást. Az alsó osztálynak az épületeit ritkán erősítették meg pántolással.

Korunkban öreg parasztházak felújításánál éppen ezért a legelső és legkardinálisabb pont az épület statikája. A falak dőlnek-e, nyílnak-e, melyre a leghatékonyabb megoldásnak napjainkban is a pántolást tartjuk.

A mostani felújításoknál a vakolat mögé rejtett pántolással ugyanolyan stabil falakat lehet elérni, mintha az épületre egy új betonkoszorú kerülne, s ráadásul a pántolás sokkal egyszerűbben és olcsóbban megoldható, mint a betonkoszorú, ahol az egész tetőt el kell távolítani a koszorú kiépítése előtt.

Spread the word. Share this post!